38. Rézfúvós, Ütőhangszeres Találkozó és Verseny

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Rézfúvós és Ütőhangszeres Tanszéke, valamint a Conservatory Alapítvány 2015. március 28-30. között rendezi meg a 38. Rézfúvós, Ütőhangszeres Találkozót és Versenyt. A kétfordulós versenyre trombita, kürt, harsona, tuba, ütőhangszer kategóriában nevezhetnek bármely ország ifjú zenészei az alábbiak szerint:

  • BA képzésben résztvevő hallgatók,
  • tanári MA képzés I. évfolyamos hallgatói,
  • osztatlan tanár képzésben résztvevő hallgatók, valamint
  • művészeti középiskolák 12. és 13. évfolyamos, és a
  • szakmai tagozat 3. évfolyamos hallgatói

Nevezési díj: 13.000,- Ft, mely nem tartalmaz szállást és étkezést.
Jelentkezési határidő: 2015. március 10.

Jelentkezési lap:

A versenyzők elhelyezése a korábbiakhoz hasonlóan a Weiner Leó Kollégiumban történik. Előzetes jelzés alapján kísérő tanár kollégáinkat is szeretettel várjuk.

Szállás foglalási határidő: 2015. március 19.


A zsűri tagjai:

Trombita:
Kelemen Csaba
Somorjai István

Kürt:
Josef Illés (Szlovákia)
Ambrus Károly

Harsona:
Fejér András

Tuba:
Szabó László

Ütőhangszer:
Juhász Balázs
László Attila


 A verseny programja:

Játéksorrend névsor alapján, indító betű a “K”.

Trombita:
március 29. vasárnap 13.30 – 2. forduló (zongorás!) – Liszt terem
március 30. hétfő 9.30 – 1. forduló – Liszt terem
Házigazda: Molnár Zoltán, Horváth Bence

Kürt:
március 28. szombat 15.00 – 1. forduló – Kamaraterem
március 29. vasárnap 10.30 – 2. forduló – Kamaraterem
Házigazda: Kovalcsik András

Harsona:
március 28. szombat 16.00 – 1. forduló – Liszt terem
március 29. vasárnap 11.00 – 2. forduló – Liszt terem
Házigazda: Káip Róbert

Tuba:
március 29. vasárnap 15.00  – Kamaraterem
március 30. hétfő 10.00 – Kamaraterem
Házigazda: Koppányi Zsolt

Ütőhangszer:
március 29. vasárnap 16.30 – 2. forduló – Vrana Jószef terem
március 30. hétfő 9.00 – 1. forduló – Vrana József terem
Házigazda: Szabó István

Március 29. vasárnap 19.00 – Gálahangverseny: Mozaik kamaraegyüttes, valamint Laczkó-Pető Balázs és Szalai Tamás ütőduó
előtte: kürt, harsona eredményhirdetés

Március 30. kb 14 óra: Eredményhirdetés


VERSENYANYAG:

TROMBITA

I. forduló

Egy választott darab a következők közül:
A. Visutti: Cascades
V. Persichetti: Parable
A. Plog: Postcards I-II. tétel

Zenekari állás:
J. Brahms: 2. szimfónia
I. tétel: 282-298 ütemig
IV. tétel: 405- végig

II. forduló
Szabadon választott darab 10. percben B vagy C trombitával

Zenekari állás:
Ravel: Bolero 5-6-ig
I. Stravinsky: Pulcinella Toccata (végig)


TUBA

I. forduló
Kötelező mű Bach: Esz-dúr szonáta I-II. tétel

Zenekari állások:
G. Meyerbeer: Fackeltanz
F. Mendelssohn Bartholdy: Meeresstille und glückliche Fahrt
Wagner: Lochengrin III. és Walkürenritt
M. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei – Bydlo

II. forduló
Szabadon választott mű (10 perc)


HARSONA

I. forduló
Tenorharsona:
G. Ch. Wagenseil: Concerto harsonára

Zenekari állások:
Bartók: Concerto 1. tétel
Wagner: Walkür 3. felvonás 1. kép
Rossini: Tell Vilmos- Nyitány

Basszusharsona:
A. Lebegyev: Concerto a-moll

Zenekari állások:
Bartók: Concerto V. tétel
Wagner: Walkür 3. felvonás 1. kép
Rossini: Tell Vilmos- Nyitány

II. forduló
Szabadon választott mű (10 perc)


KÜRT

I. forduló
W. A. Mozart: Esz Dúr Koncertrondó Kv. 371. vagy
Tornyai Péter: Unicorn

Zenekari állások:
G. Puccini: Tosca
F. Mendelssohn: Szentivánéji Álom
Bartók Béla: Kossuth Szimfónia

Kürt zenekari állások

II. forduló
Szabadon választott mű (10 perc)


ÜTŐHANGSZER

I. forduló
Juhász Balázs: Szél-Rózsa-Fa-Metszetek: III. Legyező, IV. Szélharfa, IX.Tigrislovaglás
Elliott Carter: Eight Pieces for Four Timpani – VII. Canaries
Xenakis: Rebonds A

II. forduló
Áskell Máson: Prím
Szabadon választott mű dallamhangszeren

Zenekari állás:
Beethoven: 1. szimfónia 3. tétel
Beethoven: 9. szimfónia 1. tétel, coda-tól végig